Település:
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa
GRAPE-VINE PINCÉSZET – EGY BARÁTI PINCÉSZET Cégnév: Grape-Vine Bortermelő és Kereskedelmi Kft Székhely: 6120 Kiskunmajsa, Félegyházi út 46.
Terbe Sándor tanulmányi ösztöndíj 2020/2021. tanév I. félévi pályázati felhívása
Üdvözöljük Városunkban!
Terbe Sándor tanulmányi ösztöndíj 2020/2021. tanév I. félévi pályázati felhívása
Kiskunmajsa Város Önkormányzata pályázati felhívást tesz közzé az alábbi feltételek szerint:
Pályázat célja: Kiskunmajsa Város Önkormányzata támogatni, segíteni kívánja a tehetséges fiatalok továbbtanulását, külföldön történő ideiglenes tanulását, nemzetközi tanulmányi versenyen való részvételét, valamint külföldön folytatott tanulmányaikat.
Pályázat jellege: A pályázat nyilvános, kiskunmajsai lakóhellyel rendelkező lakosokra terjed ki, akik oktatási intézmény tanulói, hallgatói.
Pályázaton való részvétel feltételei:
A pályázó nappali tagozaton tanul, munkahellyel nem rendelkezik és
• középiskolai tanulók kitűnő tanulmányi eredménnyel, háromötöd egységnyi rész,
• főiskolai, egyetemi hallgató képzése 4,6 súlyozott tanulmányi átlageredménnyel, négyötöd egységnyi rész,
• külföldi tanulmányút esetén az alapképzésen, mesterképzésen, illetve osztatlan mesterképzésen első diploma megszerzése esetén tíz ötöd egységnyi támogatásban részesülnek,
• külföldi felsőoktatási intézmény nappali tagozatán első diplomáját megszerző, főiskolai, egyetemi hallgató.
A pályázathoz mellékelni kell az oktatási intézmény által kiállított iskolalátogatási/hallgatói jogviszony igazolást, a fenti tanulmányi eredmény elérését hitelesen igazoló dokumentumot.
Pályázaton elnyerhető összeg: A támogatási összeg arányosítva kerül megállapításra. A támogatás vissza nem térítendő támogatás, melynek folyósítása a sikeres pályázó számlájára történik egy összegben, amennyiben számlával nem rendelkezik, postai úton kerül egy összegben kiutalásra.
Pályázati adatlap a Polgármesteri Hivatalban szerezhető be, illetve a www.kiskunmajsa.hu weboldalról tölthető le.
A pályázat benyújtásának/beérkezésének helye, határideje: Polgármesteri Hivatal Titkársága, 2020. november 6. (péntek) 12:00 óra
A pályázattal kapcsolatos további információ a 77/481-144 telefonszámon kérhető.
A pályázatokat az Ifjúságnevelési, Kulturális, Nemzetiségi, Ügyrendi és Sport Bizottság bírálja el.
A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtási határidejének lejártát követő első bizottsági ülés időpontja.
Forrás: KVT
Kellemes olvasgatást, szép napot!
HelyiVilága Magazin ajánló
Az ókori világ 7 csodája
Nagyvilág, Érdekességek
Asztma
Egészség, Megelőzés
Miért fontosak a vitaminok, ásványi anyagok?
Egészség, Megelőzés
Sós perec
Receptek, Desszert receptek
Sajtos karaj
Receptek, Főétel receptek
Üdülési lehetőség nyugdíjasoknak
Utazás, Élmények, beszámolók
Sacher szelet
Receptek, Desszert receptek
Burgonyás pogácsa
Receptek, Desszert receptek
Kutya a csládban!
Életmód, Élet
Helyi látnivalók
Helyi Programok / események
Hétvégén búcsú Kiskunmajsán
Programok
A Vedres házaspár könyvbemutatója a majsai könyvtárban
Programok
Hetven éves a kiskunmajsai Városi Könyvtár
Programok
Elmarad az idei borünnep Csólyospáloson
Programok
Jótékonysági estet szerveznek Bodogláron
Programok
Kézimunkából nyílt kiállítás Jászszentlászlón
Programok
Orosz József kapta a Majsáért-díjat
Programok
Régi idők vására a szanki Kiskun Emlékhelyen
Programok
Tökfaragó verseny Kömpöcön
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
KÖZÉRDEKŰ Nyitást követően egy órán keresztül elsőbbséget élveznek a 60 év felettiek a Postán By Isebes On Már 25, 2020
Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat “A” típusú pályázati kiírás
Munkalehetőség! A Grape-Vine Kft. munkatársat keres
MUNKALEHETŐSÉG! Targoncavezetőt keres a Grape-Vine
Kiskunmajsai gyógyszertárak márciusi ügyeleti rendje
Tájékoztató a kiskunmajsai hulladékudvar nyitvatartási rendjéről, hulladéktípusok átvételéről
Fogadóóra
Vendéglátó helyek Kiskumajsán
Lassan lejár a határidő az őstermelői igazolványok érvényesítésére