Település:
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa
GRAPE-VINE PINCÉSZET – EGY BARÁTI PINCÉSZET Cégnév: Grape-Vine Bortermelő és Kereskedelmi Kft Székhely: 6120 Kiskunmajsa, Félegyházi út 46.
III. Régi Idők Vására Szankon
Üdvözöljük Városunkban!
III. Régi Idők Vására Szankon
A majsai kistérség és a környék települései is “szomszédolnak” szombaton a III. Régi Idők Vására rendezvényen, amit a szanki Kiskun Emlékhelyen tartanak.
A nap programjai:
10:00 Mester Sándor kiskunhalasi népművelő előadása a homokhátsági tanyákról
12:00 Johan János prímás és zenekara
13:00 Köszöntő
Novikovné Cseh Krisztina főszervező,
Tóth-Deme Anett közösségfejlesztő
13:00 Szomszédolás – a „Múltunk értéke, közösségünk jövője” projekt keretében Szank, Jászszentlászló, Móricgát, Petőfiszállás, Pálmonostora és Gátér települések mutatják be helyi értékeiket, termékeiket
13:30 Térségi hagyományőrző csoportok bemutatkozása
Sergő zenekar
Egész nap: Kézműves termékek vására, népi játékpark, pecsenyesütő és rétes
Belépő: 300 Ft, mellyel a tárlat is megtekinthető!
Élje át velünk a régi idők vásári hangulatát!
A rendezvényre történő belépéskor a kézfertőtlenítő, beltéren a szájmaszk használata kötelező!

Forrás: KVT
Kellemes olvasgatást, szép napot!
HelyiVilága Magazin ajánló
Indul a tavaszi labdarúgó szezon
Életmód, Élet
Gombás rakott hús őzgerincben
Receptek, Főétel receptek
Kövér vagyok?
Életmód, Élet
Így tartsd távol otthonodtól a vírusokat: hol vannak a gócpontok, és mire kell figyelni?
Életmód, Élet
Futsal: Kiskunmajsán rendezik az U-17-es fiú megyei döntőt
Életmód, Sport, fittness
Ebéd ötlet
Receptek, Főétel receptek
Pikáns lekvár sütőtökből és narancsból-ha különlegesre vágysz
Receptek, Desszert receptek
Sajtos karaj
Receptek, Főétel receptek
Kemény meccsen maradtak alul a Tigrisek
Életmód, Sport, fittness
Helyi látnivalók
Helyi Programok / események
Horgászverseny a Domb-tónál
Programok
Előadások,bemutatók
Programok
Jótékonysági ruhabörze Szankon
Programok
Emlékkiállítás nyílik Konecsni György tiszteletére
Programok
Partszakasz Művészeti Egyesület kiállítása
Programok
Gasztro – zenei kalandozások a Lópofa Csárdában
Programok
XIV. Lurkó Tánctábor
Programok
Múzeumok Őszi Fesztiválja – Kiskunmajsai programok
Programok
Gasztromuzikális Retro party a Flamingo Étteremben
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Februári földárverések a Kiskunmajsai Járásban
Itt vannak az új állásajánlatok!
A hidegpárásításról
Bölcsődék
Ügyelet
Munkalehetőség! A Grape-Vine Kft. munkatársat keres
Lassan lejár a határidő az őstermelői igazolványok érvényesítésére
ÁLLÁSLEHETŐSÉG! Majsai borászatba keresnek férfi munkatársat
Elvesztette a munkahelyét vagy váltana? Álláslehetőség Kiskunmajsán!