Település:
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa
GRAPE-VINE PINCÉSZET – EGY BARÁTI PINCÉSZET Cégnév: Grape-Vine Bortermelő és Kereskedelmi Kft Székhely: 6120 Kiskunmajsa, Félegyházi út 46.
Gyepszőnyeg telepítésére gyűjt az óvoda alapítványa
Üdvözöljük Városunkban!
Gyepszőnyeg telepítésére gyűjt az óvoda alapítványa
A Napsugár Óvoda új épületei elkészültek, de mind a Fő utcai, mind a Bajcsy-Zsilinszky utcai tömbben gondot okoz a gyermekek kiengedése a szabadba.
Az “alsó óvodában” füvet vetettek az udvarba, ami jelenleg még nem alkalmas erősségű arra, hogy a gyermekek ott játszhassanak, a “fölső óvodában” pedig a jelenlegi esős időben tiszta sár az udvar, ahová nem mehetnek a kicsinyek. Rávai Mónika alpolgármester elmondta, hogy szülők és az Egészséges Gyermekekért Alapítvány részéről érkezett az a javaslat, hogy gyepszőnyeggel oldják meg a problémát. Törökné Szilágyi Lilla, az alapítvány kuratóriumi tagja beszámolt arról, hogy szeretnék minél komfortosabbá tenni az udvart, ezért gyűjtésbe kezdtek a gyepszőnyeg beszerzésére. Mindenhol kedvező fogadtatásra találtak és sokan álltak anyagilag is a kezdeményezés mellé. Adományokat továbbra is köszönettel elfogadnak a következő számlaszámon: 11732143-20057444.
Rávai Mónika hozzátette: az önkormányzat vállalta, hogy minden egyes adományforint mellé, ugyanannyit tesz majd az önkormányzat is.
Forrás: KVT
Kellemes olvasgatást, szép napot!
HelyiVilága Magazin ajánló
Rovarriasztók házilag
Életmód, Élet
SPORT Hajrá Majsa! Először rendezik meg a kézisek jótékonysági bálját
Életmód, Sport, fittness
Kiskunmajsáról a válogatottba: Szikora Melinda első kapustáborát Majsán tartotta
Életmód, Sport, fittness
Üdülési lehetőség nyugdíjasoknak
Utazás, Élmények, beszámolók
Indul a tavaszi labdarúgó szezon
Életmód, Élet
7 tipp, amellyel egyszerűen léphetsz be az egészséges életmód kapuján
Egészség, Megelőzés
Mini kakaós csiga
Receptek, Desszert receptek
Lélekmozgató, érzékenyítő nap Kiskunmajsán!
Életmód, Sport, fittness
Sós perec
Receptek, Desszert receptek
Helyi látnivalók
Helyi Programok / események
Biciklis csoport karikázott egy héten át a jászszentlászlói horgásztóhoz, ahol délelőttönként pecázással töltötték az időt.
Programok
Gasztro – zenei kalandozások a Lópofa Csárdában
Programok
A Vedres házaspár könyvbemutatója a majsai könyvtárban
Programok
Vasárnap búcsú Csólyospáloson
Programok
Szőke „ezredes” lett
Programok
Felavatták az új orvosi rendelőt Szankon
Programok
Bor és gasztronómia
Programok
Kistérségi családi nap Kömpöcön
Programok
Egy jól csengő választás
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
A majsai plébánia közleménye: beszüntetik a miséket is
Pályázati felhívás egy zöldebb városért!
Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat “A” típusú pályázati kiírás
Terbe Sándor tanulmányi ösztöndíj
Munkahelyet keres? Mutatjuk a lehetőségeket!
Kiskunmajsai gyógyszertárak márciusi ügyeleti rendje
Munkalehetőség! A Grape-Vine Kft. munkatársat keres
Templomok
Szobaasszisztenst keres a Csipkerózsa Parkhotel