Település:
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa
Kategória:
Előadások, bemutatók
GRAPE-VINE PINCÉSZET – EGY BARÁTI PINCÉSZET Cégnév: Grape-Vine Bortermelő és Kereskedelmi Kft Székhely: 6120 Kiskunmajsa, Félegyházi út 46.
Színes programokkal várta az érdeklődőket a Helytörténeti Gyűjtemény
Üdvözöljük Városunkban!
Színes programokkal várta az érdeklődőket a Helytörténeti Gyűjtemény
Október 24-én egész nap színes programokkal vártak minden korosztályt a Konecsni György Helytörténeti Gyűjteményben, ahol kiállítás nyílt majsai alkotók festményeiből.
A gyermekek és a felnőttek is élvezhették Csernik Szende lábbábos, székely mesemondó műsorát, de lehetett kézműveskedni, terményekből figurákat készíteni, koszorút fonni, vagy éppen festeni is. Pap Eliza muzeológus elmondta: a nap során fellépett a jászszentlászlói Hangász Együttes, majd Pócsik Olga művésztanár ajánlotta a közönség figyelmébe a majsai amatőr alkotók festményeit. Muzsikált a rendezvényen a Sergő Zenekar, majd egy parasztkomédiát adott elő a leányfalui Szekér Színház. A vendégek helyi és környékbeli termékeket: közöttük a Kispálosi Sajtműhely finomságait és a Váradi Pince nedűit is kóstolgathatták.
Forrás: KVT
Kellemes olvasgatást, szép napot!
HelyiVilága Magazin ajánló
Lángos
Receptek, Főétel receptek
Burgonyás pogácsa
Receptek, Desszert receptek
Pajzsmirigy betegség kezelése
Egészség, Megelőzés
Miért fontosak a vitaminok, ásványi anyagok?
Egészség, Megelőzés
Házi tespsis pizza
Receptek, Főétel receptek
Sacher szelet
Receptek, Desszert receptek
Omlós sajtosrudacskák
Receptek, Desszert receptek
Linzer
Receptek, Desszert receptek
Kiskunmajsai KC – Pick Szeged U23 20-35
Életmód, Sport, fittness
Helyi látnivalók
Helyi Programok / események
Tökfaragó verseny Kömpöcön
Programok
Asztalitenisz: Utánpótlás sikerek a Dél-Alföldi régiós versenyen
Programok
Szanki zenés esték
Programok
Jótékonysági estet szerveznek Bodogláron
Programok
Elmarad a Majsa Napok rendezvénysorozat!
Programok
Kiskunmajsa /Farsangi/ találkozó Időpont: 2020 február 13-16
Programok
Sokszor görbült a bot Szankon, a hősök versenyén
Programok
Fotók, videók: Dulity-kiállítás és Koncz Zsuzsa koncert Kiskunmajsán
Programok
Vasárnap megkezdődik a nagyhét
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
EMMI: Gyakorlati tanácsok bölcsődék, óvodák és szociális intézmények számára
Itt vannak az új állásajánlatok!
Az idősekkel történő kapcsolattartásra keresnek önkéntes segítőket Kiskunmajsán
Civil szervezetek
ÁLLÁSAJÁNLATOK Teljesítményarányos bér, havi jutalom: munkalehetőségek Majsán
Foglalkoztatási Osztály: február 11-én nem lesz ügyfélfogadás
Új pályázati lehetőség a munkaerőhiány kezelésére a vállalkozások tevékenységének bővítésével
Polgármesteri fogadóóra
Gyógyszertárak ügyeleti rendje Kiskunmajsán