Település:
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa
GRAPE-VINE PINCÉSZET – EGY BARÁTI PINCÉSZET Cégnév: Grape-Vine Bortermelő és Kereskedelmi Kft Székhely: 6120 Kiskunmajsa, Félegyházi út 46.
Átadták a Csodavilág Bölcsődét Kiskunmajsán
Üdvözöljük Városunkban!
Két csoportszobás, tizenhat gyermeket befogadó mini bölcsődét avattak Kiskunmajsán.
Az Iskola utca 18. szám alatti létesítmény közel 100 millió forintba került, melyből 75 millió forintot a magyar állam biztosított, a többi pénzt a város költségvetéséből teremtették elő. Az építkezés idén kezdődött és november 2-án már fogadhatják az apróságokat.
– Egy önkormányzat számára kiemelten fontosak azok a létesítmények, amelyekkel minőséget tud biztosítani, életminőséghez tud hozzájárulni a családok mindennapjainak megkönnyítése érdekében segítséggel tud lenni – hangsúlyozta az avatón Patkós Zsolt polgármester, aki köszönetet mondott a beruházásra pályázó korábbi képviselő-testületnek is. A városvezető kiemelte mindenki szerepét, aki részt vállalt abban, hogy Majsa sikeresen pályázzon a mini bölcsődére és szerepe volt a kivitelezésben és annak támogatásában. Az elnyert 75 millió nem lett volna elég mindenre, de a város önkormányzata mindig támogatta a további kiadásokat is, így berendezésekre és eszközökre, valamint az udvarrendezésre jutott a költségvetésből.
Az új bölcsődére Kosik Sándor esperes-plébános kért áldást, majd megszentelte az intézményt, ami a Csodavilág Bölcsőde nevet kapta.
Forrás: KVT
Kellemes olvasgatást, szép napot!
HelyiVilága Magazin ajánló
Mikor gyanakodjunk vashiányra?
Egészség, Megelőzés
Habos raffaelló szelet
Receptek, Desszert receptek
Gesztenyés-tejszínes piskóta
Receptek, Desszert receptek
Pajzsmirigy betegség kezelése
Egészség, Megelőzés
A kiskunmajsai Szikla legyőzte a Dömpert
Életmód, Sport, fittness
Fogyás tojással: bitang jó fehérjeforrás, és nagyban segíti a zsírvesztést
Egészség, Diéta
A végére elfogyott a vadmacskák ereje
Életmód, Sport, fittness
Omlós sajtosrudacskák
Receptek, Desszert receptek
Lélekmozgató, érzékenyítő nap Kiskunmajsán!
Életmód, Sport, fittness
Helyi látnivalók
Helyi Programok / események
KISKUNMAJSA Fotók: Elindult a XIV. Lurkó Tánctábor
Programok
Kiskunmajsán járt Koch Csaba az Év Bortermelője
Programok
Élményfestés Pócsik Olgával
Programok
Jótékonysági estet szerveznek Bodogláron
Programok
Múzeumok Őszi Fesztiválja a Konecsni György Helytörténeti Gyűjteményben
Programok
Csólyospálos Nagydíj 25. alkalommal
Programok
Trianoni emlékművet avatnak Csólyospáloson
Programok
Utazás Kiállítás 2020: Majsa is a kiállítók között
Programok
Változatos programokban volt részük a “Kölyökidő” táborozóinak
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Kiskunmajsai gyógyszertárak márciusi ügyeleti rendje
Munkahelyet váltana? Mutatjuk a friss állásajánlatokat!
FÉRFIAK FIGYELEM! Borászati munkára keresnek dolgozókat Kiskunmajsán
Polgármesteri fogadóóra
Bölcsődék
Anyakönyvi ügyek ügyfélfogadási ideje
MUNKALEHETŐSÉG! Targoncavezetőt keres a Grape-Vine
Az idősekkel történő kapcsolattartásra keresnek önkéntes segítőket Kiskunmajsán
Nincs munkája vagy váltana? Munkalehetőség Kiskunmajsán