Programok / Szabadidő, sport, életmód

Település:
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa

Kategória:
Szabadidő, sport, életmód


 Képtalálat a következőre: „kiskunmajsa borászat” 

GRAPE-VINE PINCÉSZET – EGY BARÁTI PINCÉSZET Cégnév: Grape-Vine Bortermelő és Kereskedelmi Kft Székhely: 6120 Kiskunmajsa, Félegyházi út 46.

Sokszor görbült a bot Szankon, a hősök versenyén


Üdvözöljük Városunkban!

A pecások már régóta reménykedtek egy jó hangulatú versenyben és találkozásban, ami szombaton megtörténhetett a szanki horgásztónál.

Az érvényben lévő előírások miatt csak negyvenen nevezhettek és a versenyen 65 éven felüliek nem vehettek részt. Az érdeklődés nagyságát mutatja, hogy jóval a nevezési határidő előtt megtelt az indulók listája. A szankiak mellett Bajáról, Kecskemétről, Nagykőrösről, Jászszentlászlóról, Kiskunhalasról és Kiskunmajsáról is érkeztek versenyzők.
 
– Már nagyon vártuk, hogy újra benépesülhessen a tópart, hiszen idén elmaradt a hagyományos egyesületi versenyünk. A jelenlegi egészségügyi, higiéniai rendelkezéseket betartottuk, így a közös ebédre nem volt lehetőség. Helyette mindenkinek a horgászhelyéhez vittünk egy-egy helyben sütött lángost. Reggel pedig lila hagymás zsíros kenyérrel vártuk a résztvevőket – mondta Slezák Gábor, a házigazda Olajbányász Horgász Egyesület elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy a Punnany Massif együttes Hétköznapi hősök című daláról kapta a verseny az elnevezését.
 
– Létezik erő, példaérték – hangzik el a dalban és a versenyen indulók között is sok olyan akad, akiket önzetlen segítőkészségükről is ismernek, vagy éppen a mindennapi munkájukkal érdemlik ki a hétköznapi hős jelzőt.
 
– A befizetett nevezési díjakat az augusztusi IX. Ifj. Városi György gyermek­horgászversenyre fordítjuk, így örömünkre a legtöbb induló a minimálisan fizetendőnél többet ajánlott fel – tette hozzá Slezák Gábor.
 
A Hétköznapi hősök hatórás versenyén összesen 130,6 kilogramm halat fogtak a résztvevők. A győztes a szanki Váradi Ádám lett, aki 23,1 kiló halat emelt ki a tóból. Második helyen végzett a nagykőrösi Ferentzi Gyula, 16,8 kiló hallal, míg a majsai Varga Ferenc 9,2 kilós összfogással zárt harmadikként. A szanki egyesület horgászrendjének megfelelően, minden kifogott halat visszahelyeztek a tóba.
 
A legnagyobb hal kifogása is Váradi Ádám nevéhez kötődik, aki egy 4,6 kilogrammos pontyot szákolt. A tórekord ezzel nem dőlt meg, amit a szanki Mózer András tart a két hete kifogott 10 kilós ponttyal.
 
Forrás: baon.hu

Kellemes olvasgatást, szép napot!

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »