Település:
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa
GRAPE-VINE PINCÉSZET – EGY BARÁTI PINCÉSZET Cégnév: Grape-Vine Bortermelő és Kereskedelmi Kft Székhely: 6120 Kiskunmajsa, Félegyházi út 46.
Bűnmegelőzési tanácsok Mindenszentekre és Halottak Napjára

Üdvözöljük Városunkban!
Közeleg Mindenszentek és a Halottak Napja, amikor a temetőkben sokan keresik fel elhunyt szeretteik sírját. A megemlékezés során a kegyelet virágaival és gyertyagyújtással emlékezünk halottainkra.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben figyelmeztetett: ilyenkor a rossz szándékú emberek is megjelennek a sírkertekben és környékén.
A temetőkben megnövekedő forgalmat kihasználva, egyúttal megjelennek a figyelmetlenségből adódó lehetőségeket kereső bűnelkövetők. Szomorú tapasztalat, hogy a kegyelet napjaiban a temetők közvetlen környezetében gyakrabban fordul elő gépkocsifeltörés, kerékpárlopás, valamint a sírokról virág és koszorú eltulajdonítás.
A temetőlátogatás ideje alatt pedig a lakástulajdonos távollétét kihasználó betörés, illetve besurranás. A bűnmegelőzési szakemberek az áldozattá válás elkerülése érdekében javasolják, hogy nagyobb értéket, ékszert, nagyobb összegű készpénzt – ha lehet – ne vigyenek magukkal a temetők látogatásakor.
Kézitáskájukat mindig vegyék ki a gépjárműből, amit minden esetben zárjanak le! Tapasztalatok alapján a kisebb települések temetőiben a helyi lakosok nem zárják autójukat, azonban az utazó bűnözők ezt kihasználva eltulajdoníthatják értékeiket.
A tolvajok akár temetőlátogatóként, akár autójukban ülve figyelik a temetőbe érkezőket és keresik a lehetőséget. Ha egy járműből sikerül értéket elemelniük, úgy újabb település parkolójában kezdenek ismételt akcióba.
KÉRJÜK ÖNÖKET, HOGY :
• Mielőtt felkeresik szeretteik sírját, győződjenek meg arról, hogy a gépjárművet, kerékpárjukat biztosan lezárták!
• Amíg kegyeletüket leróják, ne hagyják személyes irataikat, bankkártyájukat, lakáskulcsukat az autóban! Még üres táskát, ruhaneműt se hagyjanak az utastérben! Az elkövetőkre jellemző, hogy a legkisebb értékek miatt is képesek betörni az ablakot, vagy feltörni a zárat. Az autó nem biztonságos tárolóeszköz!
• Soha ne hagyják őrizetlenül táskájukat miközben a sírt rendezik, ha vízért mennek akkor se!
• Okmányaikat, értékeiket mindig táskájuk vagy kabátjuk belső zsebeiben tartsák!
• Fokozottan figyeljenek értékeikre, ha tömegben tartózkodnak!
Bűncselekmény észlelése esetén hívja a 112-es segélyhívószámot!
Természetesen a rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít a kegyelet napjaira, azonban az áldozattá válás megelőzése érdekében kérjük fokozott odafigyelésüket és a fentiek mellett a közlekedés és a parkolás szabályainak betartását is.
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
Kellemes olvasgatást, szép napot!
HelyiVilága Magazin ajánló

Indul a tavaszi labdarúgó szezon
Életmód, Élet

Futsal: Kiskunmajsán rendezik az U-17-es fiú megyei döntőt
Életmód, Sport, fittness

Gesztenyés-tejszínes piskóta
Receptek, Desszert receptek

Burgonyás pogácsa
Receptek, Desszert receptek

A Kiskunmajsai KC nyerte a XXII. Borváros Kupát Kiskőrösön!
Életmód, Sport, fittness

SPORT Hajrá Majsa! Először rendezik meg a kézisek jótékonysági bálját
Életmód, Sport, fittness

EZEKRE FIGYELJENEK A CUKORBETEGEK KARÁCSONYKOR
Életmód, Élet

Rovarriasztók házilag
Életmód, Élet

Mikor gyanakodjunk vashiányra?
Egészség, Megelőzés
Helyi látnivalók
Helyi Programok / események

Kiskunmajsa Petőfi Vadásztársaság február 8-án rendezi meg a hagyományos Vadászbált. Nem csak vadászoknak.A Vadpörköltek, jó hangulat: ne hagyja ki az idei Vadászbált
Programok

Zene,tánc,koncert
Programok

Családi nap és fittség felmérés Móricgáton
Programok

Templombúcsú Csólyospáloson
Programok

Bor és gasztronómia
Programok

Évtizedes hagyomány a tökfaragó rendezvény Kömpöcön
Programok

Hétvégén búcsú Kiskunmajsán
Programok

Vasárnap megkezdődik a nagyhét
Programok

Mesemondók Kistérségi Találkozója a Városi Könyvtárban
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók

Polgármesteri fogadóóra

Dolgozz te is a térség egyetlen négycsillagos hoteljében!

Ügyelet

Bölcsődék

Szakellátás-

Flottabővülés: majsai cég nemzetközi sofőrt keres

KÖZÉRDEKŰ Bejelentés: Halason épül fel a mobilkórház

Februári földárverések a Kiskunmajsai Járásban

Soron kívüli ügyintézést biztosítanak a kormányablakok eSzemélyi elkészítéséhez az egészségügyi dolgozóknak